Markus 4 | Újszövetség: élet, igazság és világosság

Újszövetség: élet, igazság és világosság

A magvető

1 Ismét tanítani kezdett a tenger mellett. És nagy sokaság gyűlt őhozzá, úgyhogy ő a hajóba lépve, a tengeren tartózkodott; az egész sokaság pedig a tenger mellett a földön ült. 2 Sokat tanította őket példázatokban, és ezt mondta nékik tanításában: 3 „Halljátok: Íme, a magvető kiment vetni. 4 És történt vetés közben, hogy némely mag az út mellé esett, és eljöttek az égi madarak, és megették azt. 5 Némely pedig a köves helyre esett, ahol nem sok földje volt, és hamar kikelt, mivel nem volt mélyen a földben. 6 Mikor pedig fölkelt a nap, megégett, és mivel nem volt gyökere, elszáradt. 7 Némely pedig a tövisek közé esett, és a tövisek megnőttek, megfojtották azt, és így nem adott gyümölcsöt. 8 Némely pedig a jó földbe esett; és növekedő és bővölködő gyümölcsöt adott, és némely harmincannyit, némely hatvanannyit, némely pedig százannyit hozott.“ 9 Majd ezt mondta nekik: „Akinek van füle a hallásra, hallja.“ 10 Mikor pedig egyedül volt, megkérdezték őt a körülötte lévők a tizenkettővel együtt a példázat felől. 11 Ő pedig ezt mondta nekik: „Nektek megadatott, hogy az Isten országának titkát tudjátok, de a kívül levőknek minden példázatokban adatik; 12 hogy »nézvén nézzenek, és ne lássanak; és hallván halljanak, és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek, és bűneik meg ne bocsáttassanak.«“ 13 És mondta nekik: „Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan értitek meg majd a többi példázatot? 14 A magvető az igét hinti. 15 Az útfélen valók pedig azok, akiknek hintik az igét, de mihelyt hallják, azonnal eljön a Sátán, és elragadja a szívükbe vetett igét. 16 És hasonlóképen a köves helyre vetettek azok, akik mihelyt hallják az igét, mindjárt örömmel fogadják, 17 de nincsen bennük gyökere, hanem ideig valók; azután ha nyomorúságot vagy háborúságot kell szenvedniük az ige miatt, azonnal megbotránkoznak. 18 A tövisek közé vetettek pedig azok, akik az igét hallják, 19 de a világi gondok, a gazdagság csalárdsága és egyéb dolgok megkívánása közbejönnek, elfojtják az igét, és gyümölcstelen lesz. 20 A jó földbe vetettek pedig azok, akik hallják az igét, befogadják, és gyümölcsöt teremnek, némely harmincannyit, némely hatvanannyit, némely százannyit.“

A lámpás és a mérték

21 Ezután ezt mondta nékik: „Vajon azért veszik-e elő a gyertyát, hogy véka alá tegyék, vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a gyertyatartóba tegyék? 22 Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami nyilvánosságra ne kerülne. 23 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.“ 24 Ezt is mondta nekik: „Megjegyezzétek, amit hallotok: Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak, akik halljátok. 25 Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.“

A magától növekedő vetés

26 És mondta Jézus: „Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember beveti a magot a földbe, 27 azután alszik és fölkel, éjjel és nappal: a mag pedig kihajt és felnő, ő maga sem tudja, miképpen. 28 Mert magától terem a föld, először füvet, azután kalászt, azután teljes búzát a kalászban. 29 Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett.“

A mustármag

30 Majd ezt mondta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Vagy milyen példázatba foglaljuk azt? 31 A mustármaghoz, amely amikor a földbe elvetik, minden földi magnál kisebb, 32 és amikor elvetették, felnő, és minden veteménynél nagyobb lesz, és nagy ágakat hajt, úgyhogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak.“ 33 És sok ilyen példázatban hirdette nékik az igét, úgy, amint megérthették. 34 Példázat nélkül pedig nem szólt nekik; maguk közt azonban a tanítványoknak mindent megmagyarázott.

Jézus lecsendesíti a tengert

35 Azután ezt mondta nékik ugyanazon a napon, amint este lett: „Menjünk át a túlsó partra.“ 36 Elbocsátották tehát a sokaságot, elvitték őt, úgy, amint éppen a hajóban volt; de más hajók is voltak vele. 37 Akkor nagy szélvihar támadt, a hullámok pedig becsaptak a hajóba, annyira, hogy már-már megtelt. 38 Ő pedig a hajó hátulsó részében a vánkoson aludt. Ekkor fölkeltették őt, és ezt mondták néki: „Mester, nem törődsz vele, hogy elveszünk?“ 39 És felkelve megdorgálta a szelet, és mondta a tengernek: „Hallgass, némulj el!“ És elállt a szél, és nagy csendesség lett. 40 Akkor ezt mondta nekik: „Miért vagytok ilyen félénkek? Miért nincsen hitetek?“ 41 És nagy félelem fogta el őket, és ezt mondták egymásnak: „Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engedelmeskedik néki?“