1 Az éneklõmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.2 Szavamat Istenhez [emelem] és kiáltok; szavamat Istenhez [emelem], hogy figyelmezzen reám.3 Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.4 Istenrõl emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.5 Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.6 Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveirõl.7 Megemlékezem éjjel az én énekeimrõl; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:8 Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?9 Avagy végképen elfogyott-é az õ kegyelme? vagy megszûnik-é igérete nemzedékrõl nemzedékre?10 Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az õ irgalmát? Szela.11 És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.12 Megemlékezem az Úrnak cselekedeteirõl, sõt megemlékezem hajdani csodáidról;13 És elmélkedem minden cselekedetedrõl, és tetteidrõl gondolkozom.14 Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?15 Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.16 Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela.17 Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.18 A felhõk vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.19 Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.20 Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.21 Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.